Látogatás2012. március 21. 18:00-22:45


Adatlap – Volán klub

Vélemény – Volán klub

apuska:

Szőke István 13-szoros egykori válogatott labdarúgó és kedves neje üzemelteti ezt a vérbeli vendéglátó helyet, ahova talán be sem léphettünk volna, ha egy régi vendég nem vállal értünk kezességet. Mert hogy a Volán zártkörű klub, s miként az utcafronti falon egy szerény tábla is hirdeti, belépni csak tagsági igazolvánnyal lehet!

A Volán klub elnevezést innentől könnyű levezetni. Szőke István bár 9 évig a Fradiban focizott (1965-1974), profi pályafutását a Volán SC színeiben fejezte be (1975-1976), illetve két évig még ottmaradt a csapatnál (1976-1978), s azt edzőként vezette.

Ebből az aspektusból kicsit félrevezető az a 2010-es webropi információmorzsa, ami alapján mi is kedvet kaptunk:
– Van az utcában egy rejtélyes üzlethelyiség, ami csak este hét után nyit ki, de akkor nagyon jó házias kajaillatok jönnek ki onnan. Étterem, kocsma, ilyesmi nincs kiírva a bolt fölé, csak annyi: volán klub – belépés csak tagsági igazolvánnyal. Ismeri valaki ezt a helyet?
– Lehet, hogy szerencsétek lesz és nem néznek ki onnan. Az ténylegesen a Volán alkalmazottak és ismerőseik klubja, ha jól emlékszem. Ebből következően az átlag életkor sem túl alacsony. Vagy 6 éve nem jártam ott, de úgy tűnt, itt évtizedekben mérik inkább az időt mint években. A kaja állítólag tényleg jó, nem is túl drága. Egy próbát megér.

Itt inkább a közös ‘sport clubbos’ évek az eredendő összekötő kapocs, és az a társaság, ami az idők során köré épült.

Ennek megfelelően itt minden pontosan olyan, mint régen. Azok a csimpánzos poszterek pl. csodálatosak, igazi kortörténeti dokumentumok, abból az időből, mikor minden vendégfogadóhely falára ki voltak még ragasztva. Az antik hűtőláda, a kőpadló, a lambéria, a nyers szerelvényezés, a vicceskedő kiírások a pultban, és személyes kedvenceim, a rácsok mögé vágott sárga műanyag lapokból készült minimál vakablakok, az egész valahogy egy klasszikus cseh kocsmára emlékeztetett, mint amilyen a trutnovi Horgony.

És az átellenes szomszéd asztaltársaságban hogy hogy nem, felfedeztem a Ma10! rovatunkban nem is olyan régen nyilatkozó Kembe Sorel-Arthurt. Tényleg! Hisz ő már akkor is a Volán klubot emlegette! Most összeállt a kép, ami annyira karakteres, hogy soha el sem homályosul!

Volán klub

dancsopanza:

Sokáig a Rigó utcában laktunk, de minden hazamenetkor a konyhából az utcára kinyomott tömény zsírszag miatt eszünk ágába sem volt ide betérni, gondolva, az egész hely tocsog ettől a szagtól. Hát nem!

Most fény derült a turpisságra. Ha bejössz – már ha beengednek -, rögtön feltűnik, hogy a konyha nagyjából egy kocsmasport előszobával el van szeparálva a helytől, így az teljesen élhető, nem kell beszarni.

A sörök üvegesek, de folyóbor a ráutaló apró betűs kiírás ellenére hiánycikk. A belépéshez szükséges és már emlegetett tagsági egyébként volános sport igazolványt jelent, viszont ha nincs, az sem feltétlenül gond, amíg nem vagy paraszt, különben a közösség erejét fitogtatva kiraknak, mint macskát fosni.

A belső tér teljesen egyszerű, a kiszolgálás egyedi és parádés. Az asztalokhoz törzsvendégek tartoznak, szóval azon se csodálkozz, ha odébb ültetnek eggyel, a zene rádió, mi néha van, néha nincs, máskor meg sport megy a tévéből.

A WC itt a legérdekesebb. Eleve megtalálni! Hát még… Árban viszont ott van, ahova ezt elolvasva a Volán klubot képzeled!

bal:

A Volán. A régi idők meséje, zenéje. Nagyon régen, 11 éve jártunk ide a haverokkal heti minimum 3x kajálni. Most, ennyi év után letévedtünk, és a néni, aki főz, rögtön megjegyezte, hogy Ő engem már látott valahol, és én már voltam itt. Mondtam, hogy igen, 11 éve. Erre a válasz: – Hol voltál idáig?

Nagyon családias, über ultra retro hely, nagyon jó kaja, közvetlen kiszolgálás, olcsó árak, mi kell még? Ha nem ismernek, lehet, ki fognak dobni, mondván zártkörű, de akkor így jártál!

zsó:

A hely egy időutazás, itt 30 éve semmi nem változott. A kaja HÁZI, ISTENI, ÓRIÁSI!

baller:

Puritán sötétbarna lambéria fogadja a klubtagokat. Klubtag én itt sose voltam, annál az egyszerű Woody Allen-es oknál fogva, hogy sosem lennék tagja olyan klubnak, aki tagjának fogad.

A Dr.eher üveges, a plakátok a 80-as éveket idézik, sikeres ember itt nem is lehet klubtag. Ez a klubtagos duma egyébként annyira elrettentő, hogy működik. Mégis jó a hangulat!

Árak a látogatás idején – Volán klub

  • Csapolt sör (5 dl): –
  • Üveges sör (5 dl): Arany Ászok, 300 Ft
  • Bor (1 dl): Kékfrankos, 100 Ft
  • Rövid (5 cl): Unicum, 400 Ft
  • Üdítő (3 dl): Rostos gyümölcslé, 300 Ft
  • Meleg ital: Kávé, … Ft
  • Harapnivaló: Brassói, … Ft

Értékelés – Volán klub

3,5 pont

Felderítjük a környék kocsmáit.

vendéglátóhely érdekesség