Látogatás2011. november 2. 18:00-21:40


Adatlap –HaBár

Vélemény – HaBár

apuska:

A HaBár felettébb érdekes élmény. Habár a megadott cím alapján tudtuk, merre keressük, egész az utolsó pillanatig kételkedtünk tájékozódási képességünkben, hisz még a célegyenes előtti néhány kanyarral, a BME Baross Gábor kollégiumának portaszintjén sem találtunk semmi szórakoztató- és élménycentrumra utaló jelet. Ennek ellenére, a szelektív gyűjtő udvar irányában, majd a folyosó falára aggatott közlekedési táblák nyomdokán egyszer csak meglett!

Elképesztő és hihetetlen. Már a szintén a műszakiakhoz tartozó Kármán Tódor kollégium büféje láttán is hatalmasra kerekedett a szemem, de amit itt, jó pár utcával odébb az alkotók a nyers berendezéshez pluszban hozzátettek, azért minden elismerésem.

Az első HaBár 1993-ban készült el. Ezt követően a 2000-es évek elején újult meg a hely – erről a honlapon képek is vannak -, míg az utolsó átalakítás 2011 nyarán kezdődött, és kissé bele is csúszott a tanévbe. Október 6-án tartották a nyitó bulit, a hely befogadóképességét kissé alul kapacitálva óriási érdeklődés mellett, és azóta még megannyit, főként a kedd, szerda, csütörtöki napokra koncentrálva, minden fontosabb eseményre rímelve, amire csak inni lehet, volt itt már halloween-, retro-, vakond-, télköszöntő- és mikulás party is, kiszolgálva az alapvetően kollégista igényeket. Itt jegyzem meg, a tavalyi elnevezések mocskos fantáziámnak jobban bejöttek, mikor a DJ Gyurex diktálta zenei alapokhoz olyanok társultak, mint a főnökök és titkárnők, a bliccelők és ellenőrök, a fegyencek és smasszerek, a traffic light, illetve a pizsama partik.

HaBár kocsma
HaBár kocsma – az átalakítás előtt

A HaBár mostani megjelenésért javarészt a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar lelkes hallgatói tehetők felelőssé, akik idejüket és néhány esetben kreditüket feláldozva építették és szépítették a helyet, a vége felé már minimális alvás mellett. A díszlet összképét nagyban meghatározó fali festményeket Mátyási Péter festőművész készítette, de az akvárium előtt parkoló kabrió Trabant, a bejárat fölé belógatott világító műszerfalú számomra ismeretlen repülőalkalmatosság, a klasszik sárga Volánbusz cirka első tizede, és a közlekedési táblás asztalok sora mögött a terem végébe beállított metrószerkezet itt, egy alagsori kocsmaszinten, mind-mind egy darab funkcionális csoda. Már csak azért is, mert úgy a metró ajtó, mint az Ikarus busz ajtajának egyik szárnya jelenleg is működik!

A bejárati ajtó méretét figyelembe véve az Ikarus levitele persze nem lehetett kis munka. A felújítás munkafolyamatát bemutató videó tanulsága szerint először a kollégium udvaráról az alagsorral egy szinten lévő belső udvarba kellett leereszteniük, ott 3 részre vágták, darabjait lehordták, a helyszínen összehegesztették és lefestették.

Habár nincs az utca felé reklámozva külön a hely, de a HaBár teljesen nyitott bárki részére, aki tudja, hol van. A hely javarészt szájhagyomány útján ismert a fiatal egyetemisták körében, ettől kicsit családias. A hely sajátossága egyébként még az is, hogy nagy hagyománya van bulikkor az asztalon táncolásnak, és bár az új asztalok kevésbé stabilak, mint az előzők, azért a hagyomány megmaradt. Ha egy-egy buli kicsit jobban beindul, akkor bármikor kialakulhat egy spontán sörváltó. Egyébként a ’Közlekesekkel’ továbbra is igyekszenek szépíteni a helyet, látogatásunk óta az Ikarusba épített számítógépbe egy TV tunert is került, így egy projektor segítségével már meccseket vagy bármi mást is lehet nézni, ha arra igény mutatkozik.

HaBár kocsma

kalimpa:

Az egyik eddigi legeldugottabb helyen található kocsmát sikerült letesztelnünk. A sok keresgélésben kissé a lelkesedésem is elszállt, meg vele az utolsó szál cigim a Gellért tér és a Móricz közti sétában. De meglett, és hál’isten, mert árultak cigit, és egy nagyon hangulatos és nem utolsó sorban ötletes kocsmába csöppentünk a maga BKV jelleget öltött világával. Van itt metróajtó fal, ami még működik is, VOLÁNbusz dj-pult, illetve szépre sikerült festmény dekorációk a falon, kellőképp fokozván a közlekedős hangulatot. A kiszolgálás rendben volt: kértük, kaptuk, méghozzá nem is túl drágán, ja és még csocsóztunk is egy jót, a kanok vs. libák összecsapásán.

strasszi:

Sose voltam kollégista, de néha több időt töltöttem kollégiumban, mint otthon. Persze csak az egyetem alatt. Nosztalgikus érzések fogtak el itt emiatt, persze akkoriban nem volt ilyen hangulatos a design egy átlagos kollégiumi büfében.

anyicska:

Hamar elfogyott a csapolt Soproni, Zlaty Bazant meg nem is volt. Ezért muszáj volt áttérni a drágább üveges sörökre, amiből kaptunk hideget és meleget is, a pultos kezébe mikor mi került. Bár e konkrét helyzet kritikus, azt mondták, nem tipikus.

baller:

Utoljára 2000-ben voltam a HaBárban, azóta nagyon megváltozott a hely. Emlékszem, hogy már egyetemistaként is azért szerettük, mert olcsó volt, és a helyi arcokon kívül (koleszosok) senki nem tudta, hogy létezik.

Az árak alig változtak, csodás! A régi kb. westernkocsma design egy laza, 21. századi, félretró dolog váltotta.

Ajánlott! Pénztárcában gyengéknek főleg.

Árak a látogatás idején – HaBár

  • Csapolt sör (5 dl): Soproni, 250 Ft
  • Üveges sör (5 dl): Soproni 1895, 330 Ft
  • Bor (1 dl): Balatonaligai Zweigelt, 120 Ft
  • Rövid (4 cl): Unicum, 400 Ft
  • Üdítő (2 dl): Toma rostos gyümölcslevek, 120 Ft
  • Meleg ital: Capuccino, … Ft
  • Harapnivaló: Snikers/ Mars / Twix, … Ft

Értékelés – HaBár

3,5 pont

Felderítjük a környék kocsmáit.

vendéglátóhely érdekesség