Látogatás2015. július 25. 19:15-19:35


Adatlap – Borbarát borozó

Vélemény – Borbarát borozó

apuska:

Hatodik vagy tizenharmadik kerület? Nem világos. Csak annyi, hogy a Borbarát borozó a Nyugati téri aluljáró szerves része, s míg a felszínt végre csinosítják, a föld színe alatt a pokol első bugyra elevenedik meg.

Ez a természetes fényeket nélkülöző szörnyűség Budapest legnagyobb területű aluljárója. Az 1981-es metróépítéshez kapcsolódó megnyitása óta megszámolhatatlanul sok gagyi portékát és olcsó szolgáltatást kínáló üzlethelyiség nyitott és zárt a folyosóin ki-be, folyamatosan megakasztva az áthaladó közlekedés ritmusát átlag napi 300.000 embernek.

Emlékeimben még él a Westbahnhof Music Pub intézménye. Akkor elismerően csettintettem, hogy jé, átlátszó kirakatüvegekkel, élő zenével egy aluljáróból is ki lehet hozni egy ilyet, és akkor el is játszottam a gondolattal, hogy az összes névtelenségbe bújó alagsori kocsma megérne egy misét, aztán persze hagytam a fenébe.

A Szent István körúti és a Váci út kijáratánál közvetlen a nyilvános WC mellett található a műfaj legrégebbi játékosa, ahova jó érzésű ember, amíg nem kényszerítik, biztos nem lép be. A Borbarát borozónak mégis van egy masszív törzsközönsége, hisz útba esik munkába menet, munka helyett és munkából jövet, és a dolgos napokhoz igazított nyitva tartási időn túl van még egy komoly előnye, miszerint rendkívül olcsó.

Így nem is nagyon tud miből, és nincs is kinek megújuljon, spéci igényre van szabva, pont úgy, mint egy vagy két évtizede. És nem csak a súlyos bejárati vasajtó körül a táblák, vagy rajta a matricák, amik azóta változatlanok, hanem odabenn a pult, a lambéria, az asztalok, a padlólap, a WC-t elválasztó apácarács, no meg az emberek. Bár van légkondi és lapos tévé, működik a flipper és a zenegép, örök érvényűek az ital akciók, még sem mondanám fiatalos helynek.

Szögezzük le. Perverz állat, aki rendszeresen idejár piálni. Aki meg alkalmanként, egy egyszerű katasztrófaturista. A Borbarát borozó nevében az alliteráció az egyetlen valamire való szépség, csak a funkcionalitása a lényeg, mert ki akarna egy állott levegővel teli büdös térben lecsúszott alkoholistákkal közösködni, de még akkor se, ha elhisszük a falra kirakott okleveleken található feliratokat, hogy a 160 forintos deci áron kínált neszmélyi, szekszárdi és mátrai boraik díjnyertesek?

Jó hír, hogy nem kell mindet helyben végigkóstolni, van belőlük bőven elvitelre. Az 55 forintos folyó meg pont praktikus helyben fogyasztásra fröccsnek, ami a 20 forintos WC használati díjjal együtt is olcsóbb, mint a szomszéd vállalkozás nyilvános pisildéje. Vigyázz, humor! A WC hátul van a gépház feliratú ajtó mellett, és a pultból lehet nyitni távvezérléssel.

Jó tudni, hogy a csapolt sörnél van olcsóbb üveges, ha valaki nem akar kockáztatni. Bár a magunkfajtának egy ennél sokkal komolyabb tudatalatti veszélyérzet adja itt a pluszt, miszerint egy alvilági kocsmában bármi megtörténhet, hisz ez olyan közeg, ahol mi sem mozgunk komfortosan, ám ha kellőképp befogadóak vagyunk, más kárából okulva életre szóló leckéket vehetünk, ami hosszútávon az egyszerű kényelemnél sokkal többet érhet.

fehérbálna:

Ez a Sörtúrák történelme óta egy állandó állomás, akkor is, ha nem mindig látnak minket szívesen. A Nyugati aluljáróban található kocsma nevét gyakorlatilag 5-6 év után tudtuk csak meg, mert addig csak “Nyugati aluljáró” néven futott.

Valójában a mai napig sem tudatosult mindenkiben, hogy mi is a hivatalos neve. Igazi talponálló kocsma, és itt szó szerint kell érteni, mert nincsenek normál méretű asztalok és székek, csak könyöklők és bárszékek. A közönség is igazodik a kocsma jellegéhez, nem feltétlenül lehet mély témákról beszélgetni a vendégekkel. A WC a különlegességek kategóriába tartozik, mert a pultnál kell “nyitást” kérni, ugyanis annyira ügyelnek arra, hogy csak fogyasztó vendégek használják, bár egy nyilvános WC közvetlen szomszédságában van, kell ez az extra biztosítás. Borbarátnak hívják, de én még csak söröztem itt, elég jóáras az egység. A TV-ben mindig el lehet kapni valami zseniális sorozatot vagy realityt, ha éppen egyedül térne be az ember.

Árak a látogatás idején – Borbarát borozó

  • Csapolt sör (5 dl): Arany Ászok, 310 Ft
  • Üveges sör (5 dl): Kanizsai, 240 Ft
  • Bor (1 dl): Fehér folyó, 55 Ft
  • Rövid (5 cl): Kommersz, 220 Ft
  • Üdítő (2 dl): Gépi szénsavas üdítő, 80 Ft
  • Meleg ital: Kávé, 90 Ft
  • Harapnivaló: Tic-Tac, 200 Ft

Értékelés – Borbarát borozó

2,5 pont