Adunk a kocsmáknak egy pofont!
10 állandó kérdés, 10 válasz.
Ismert arcok nyilatkoznak.
Czinki Ferenc 1982-ben született Székesfehérváron. Író, szerkesztő, kritikus. Írásai a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, a Kalligramban, a Hévízben, az Irodalmi Szemlében, más folyóiratokban és Városi levelek blogján jelennek meg. A Fejér Megyei Hírlap tárcaírója. A KafkaBeat Kocsmaszínház rendezőjeként, programszervezőjeként dolgozik. A József Attila Kör és a Szépírók Társasága tagja, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Egy kocsma város című kötete 2014. augusztusában jelent meg, jelenleg Strand Bisztró című könyvén dolgozik.
| Név: Czinki Ferenc Születésnap: 1982. november 7. Foglalkozás: író, szervező Mottó: „Az író is lehet őszinte.” (Mikszáth Kálmán) |
Mikor és hol rúgtál be először?
Minden bizonnyal a gimnázium vége felé eshetett meg, hogy elmentem egy születésnapra, ahol nem ismertem az ünnepeltet, de nagyjából senkit sem. Egy családi ház pincéjében zajlott a mulatság, és mindenki koktélmesternek érezte magát. Mindent mindennel. Annyira még ma is emlékszem, hogy a változatos röviditalok egyetlen dologban egyeztek meg: mindegyik címkéjén a Tesco-felirat volt olvasható.
Milyen gyakran jártál illetve jársz kocsmába?
Amikor ezeket a válaszokat fogalmazgatom, éppen a székesfehérvári Petz kocsmában ülök, de erre majd a kedvenc helyekre vonatkozó kérdésnél még visszatérünk. És ezzel talán részben válaszoltam is a kérdésre. Amikor a kocsmakönyvet írtam, akkoriban nyilván sűrűbben jártam kocsmákba. Terepmunkának hívják az ilyesmit. Azóta pedig a könyvbemutatók miatt fordulunk meg a legváltozatosabb helyeken, ahogy egy korábbi interjúban Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője is említette. De azért ne felejtsük el, hogy a kocsma nem a hétköznap, hanem éppen az ellenkezője, kilépés a hétköznapból. Fontos, hogy a kocsmába járás aktusa esemény maradjon. Hogy ki miként őrzi meg annak, az mindenkinek a saját megoldandó feladata.
Mi a fő szempont, mikor szórakozóhelyet választasz egy barátaiddal való találkozáshoz?
Minden szórakozóhelynél, kocsmánál azonosak a szempontok. Milyen a berendezés, kik állnak a pultban és milyen zene szól? Ez a három adja ki a hely egészét. Minden más, akár még a választék is, csak ezután következik.
Melyik a kedvenc kocsmád / szórakozóhelyed és miért?
Az egyszerűség kedvéért most vegyünk mindenféle vendéglátóhelyet a nagy kocsma kalap alá. A már említett Petz Söröző a világ kerthelyiségével rendelkezik, ahol cseh sört és örökké hibátlan pacalt szolgálnak fel. A kedvenc helyek fehérvári vonatkozásáról kénytelen voltam egy egész könyvet írni, így a helyi helyek közül csak a Papagáj kocsmát emelem ki, mert innen valószínűleg oda fogok menni. Budapesten leginkább a Bambi utánozhatatlan auráját kedvelem, a Turiszt időtlenségét, a Csendest mint romkocsmaesszenciát, és a Libellát, ahol nagyjából egy perc alatt lettem törzsvendég. Krakkóban soha nem hagyom ki a Nowa Prowincját, Prágában a Rybkát, Pozsonyban a Bernardot, a Zöld kocsmát vagy éppen Az Ördöghöz címzett sörözőt, ahol egészen biztosan maga a gonosz fűszerezi a sült csirkeszárnyakat.
Milyen alkoholos italokat fogyasztasz?
A tanúban van egy jelenet, amikor Virág elvtárs megkérdezi Pelikánt, hogy „mit iszik”? Erre Pelikán kissé megilletődötten azt válaszolja, hogy „tulajdonképpen mindent”. Nos, ezzel én nem így vagyok. A sör lehetőleg legyen pilseni típusú, bort leginkább a termőterületén szeretem fogyasztani, és leginkább Villányban Szendééknél, a pálinkával kapcsolatban pedig mindig óvatosan gyanakvó vagyok, ha bolti, azért, ha házi, akkor azért. Az Unicum pedig Unicum. A magyarországi kézműves sörök forradalma üdvözítő, de a megnyugvás majd akkor jön el, ha akármelyik magyar külvárosi kiskocsmába betérve kiváló minőségű helyi, egyszerű, világos csapolt sört lehet fogyasztani, ahogy történik ez máshol, akármilyen irányban is hagyjuk el az országot. (És hagyjuk már ezt a szörnyű kukoricázást.) Az ünnepi ital pedig a barna rum, tisztán, kevés jéggel, nyáron pár csepp citrommal. Ritkán és elégedetten.
Milyen tapasztalataid vannak más országok kocsmáiról?
Néhány kérdéssel feljebb részben már válaszoltam erre, szóval a visegrádi országok letudva, de azért megpróbálom még kiegészíteni: ha valaki Korfuvárosban jár, semmiképpen se hagyja ki a Mikro Cafét, a ciprusi Mazotosz városában az úgynevezett kommunista kocsmát, a grúziai Tbilisziben a Boogie Woogie Bar tetőteraszát, és ha valaki a horvátországi Rovinjban ráakad arra a kiskocsmára, ahol tíz évvel ezelőtt halászokkal pálinkáztam és boroztam, és a teljes választék ebből a két italból áll, akkor szóljon, mert én már nem találnám meg.
Hogy reagálsz, ha felismernek egy nyilvános helyen?
Ha engem felismernek, az két dologgal jár: irodalomról akarnak beszélgetni és/vagy inni akarnak valamit. Ha Schoblocher Barbival és Jancsó Gáborral szerepelünk együtt, akkor azért könnyebb a helyzet, mert egyrészt őket gyakrabban felismerik, másrészt pedig megoszlik a figyelem, a felelősség és az alkoholmennyiség.
Tudod-e, hol a határ?
Remélem.
Volt-e bármi, amit megbántál, és az alkoholra fogtad?
A válasz egyszerű: persze, az egyik ital miatt elfogyasztott következő italt. Amiből megint egy következő következik. És ez így áll össze egy ördögi (mágikus?) körré. Érdemes jól megfontolni, hogy belekezdünk-e.
Mi a trükköd másnaposság ellen?
Cserna-Szabó András kolléga Darida Benedek kollégájával egy teljes könyvet szentelt a témának (Nagy macskajajkönyv), az a megoldás, ami abban nem található meg, talán nem is létezik. Én magam a rengeteg vízre esküszöm, és ha a másnaposság mondjuk éppen vasárnapra esik, akkor az ebéd utáni visszaalvásra. Hogy az ebéd mi legyen, arra a már említett könyv ad válaszokat.
Adatlap – Czinki Ferenc
Szabadon kitölthető szövegdoboz
Engem ne hallgassanak, hanem olvassanak. Lehetőleg kocsmában.
Felderítjük a környék kocsmáit.
