Látogatás2010. augusztus 4. 17:45-22:25


Adatlap – Grandio

Vélemény – Grandio

apuska:

Sokáig Hunvald Györgytől veszélyeztetett ház volt a zsidónegyedben álló Nagy Diófa utca 8. 2010. februárban egy molinót feszítettek ki elé, amin ez a szöveg volt olvasható: ‘Az Autóker Holding Zrt. újabb társadalmi szerepvállalása kapcsán az épületet a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány rendelkezésére bocsátotta.’ Május 7. óta kocsma és partyhostel működik az örökségvédelem alá került épületben, vagyis az új építésű társasház projekt vesztésre áll a belső udvaron zöldellő ecetfákkal szemben, bár a környék lakóinak igénye így sem lett maradéktalanul teljesítve, mert áhított nyugalmuknak lőttek. Grandio. Érted? Gran, Dió! A nagydiófa tövében…

Amúgy pofás kis helyszín, játszótér alkoholistáknak, ahogy ők englisül mondják. A belső udvar tele növénnyel – a hatást erősíti a pult- és falfestés, meg az ütvefúró óriásrépa -, ami a maga természetességével mindjárt meg is határozza, hogy hol mennyi pléhasztal tolható össze a járdán vagy murván, ezzel gyakran fennakadásokat okozva a lovagi kort is megihlető tükrös, szfinxes, trónusos, szobrokkal és hajókormány kerekekkel tarkított térben, hogy szinte már sokkoló a kavalkád.

Odafenn a gangon hostelszobák. Az erkélyről folyamatosan a részegeskedő külföldiek lógnak, kezükben sör – ők se hülyék, boltból vásárolják -, de a földszinti lakrészeket a téliesített kocsmarésznek még csak most alakítják. Viszont a ping-pong asztalt, a diszkógömböt, a sarokban heverő és még fel nem használt kellékeket, úgy is mint dárdák és zászlók, valamint a festékszóró munkás kezeket látva ez nagyon is ígéretes. Törődnek vele. Költenek rá. Lesz itt vigadalom és lesz itt hányás, a kialkudott és még megtűrt körülményekhez képest tisztességgel, amíg nem lesz újabb tiltakozás.

…ha már tiltakozás. Tiltakozom az afféle rugalmas árképzés ellen, mikor ugyanazon tételek összességéért többet kell fizetnem az egyik pultosnál, mint a másiknál. Vagy már megint lehúzósba ment át a játék???

kalimpa:

Dzsungelbe zárt térre ejtett hostel hattyú, nyaka fényes, nyelve nedves és szűk a szépen behajló ecetfáktól, amik amúgy sem nagyon gondolják, hogy zavarnának minket, mikor is a drága, de legalább hideg és kevés sörünket szürcsölgetjük a festékszagtól még igen ittas és szociálisan is személyes helyi ottlakókkal egyetemben, festegetünk, iszogatunk, rázzuk a rongyot, nevetünk és közben vígan belesüppedünk a másik igen csak igenlésének rejtett bugyraiba, s ezzel is csak a szokásosnak mondható tényt próbáljuk meghágni, mivel is a romkocsmák kis hazájában azért van ebben is különbség és igen nagy hatalmi harc, persze értem én, hogy a dzsungelt locsolni sem kis költség és hát ugye a profiknak tűnő csaposok azt is tudják, hogy a korsó az most félig üres vagy félig van tele az kurvára nem mindegy, főleg ha nem egy fél korsó sört kérek raklapnyi habbal…

…amúgy a belbecs az dicsérendő, főleg a gangról lecsorgatott textilfestmények loptak nem kis könnycseppeket bal szemem csücskébe!

dancsopanza:

Kezdem úgy érezni, hogy Budapest menthetetlenül a gangos romkocsmák kicsiny hazája és ez már tényleg hungaricum meg unicum. Már várom a jövő hetet, hogy akkor mibe botlunk. Mert már megint egy, egyenesen a ki..szott hétből, azon belül is a Nagy Diófa utcából. Ugye grande dió?

De ez most valahogy egy hangyányit más, mint a többi. Meghagyták itt is – mint az Ellátó kertben – a gazdagon burjánzó Mirigyes Bálványfákat, meg egy másik fajtát is, de arról dunsztom sincs mi is a becses neve, ám ha valaki tudja, küldje be legyen szíves a szerkesztőségbe.

A lényeg, hogy kb. egy monori kiserdő méretű területen a fák, vagy inkább cserjék között lehet asztalt székkel vadászni. Mikor beesteledik tényleg nagyon hangulatos az egész, ahogy a levelek között megbúvó lámpák szórják tompítottan a fényt. Ha megvan a hely, nyert ügye van a delikvensnek, mert akkor már csak a félelmetes, szintén a hason helyek szokásos italáraival kell megküzdenie. Gyerekek! 450,- kuvaiti dínár egy nyamvadt szint alá csapolt Borsodiért? Ne má’. Nincs semmi bajom ezzel a sörrel, de ennyiért… Értem én, hogy hostelként is funkcionál, meg sok a fa, meg dizájn, meg cserediák program stb. Pedig volt már ilyen, csak ott a sör fajtája volt más.

A wc teljesen okés, van meleg víz, szappanadagoló, és a soha ki nem fogyó papír kéztörlő. Egyedül egy érdekes jelenség van, mégpedig a vizeldék fölé felfúrt tükör kicsit Győzike gatyájára emlékeztető zebramintás plüsskerettel. Van ilyen is. Pislantás közben nézheted magad, de csak nyakig. A tükör rejti egyébként a vizeldék öblítéséért felelős csöveket golyóscsapostul, egy tekercs wc papírt, meg egy illatosítót.

Összegezve, jó kis nyári kiülős hely, csak valamit kezdeni kéne a sörárakkal. Ja és természetesen kutyabarát!

strasszi:

A Grandiónak legalább van egy aranyos hangulata attól, hogy az általam ismeretlen nagylevelű növény (talán szivarfa?) alatt vannak a viharvert padok és székek. A wc is meglepően kulturált. Szerintem ez nem is igazi romkocsma, hisz az épület, amiben van, most is üzemel, mint hostel. Nem romos, nem akar összedőlni, hanem funkcionális. Ez esetben a romkocsma definíciója az, hogy legyen a hely a belvárosban, legyen nyitott tér, rakj oda szedett-vedett asztalokat és székeket, és árulj piát aranyárban? Akkor a Grandió is ‘igazi’ romkocsma, lájkolják is a sznobok és az alulinformált külföldiek rendesen. Még mindig nem értem, miért híresek ezek a helyek. Mi bennük olyan különleges, ami miatt a vendégek képesek kifizetni ezeket a szemtelen árakat. Egy európai városban 2 euró egy korsó sörért, még talán nem is olyan sok. De Budapesten? Egy borsodiért? Lepukkant romkocsmában? Kiszolgálás nélkül? Nem kell kétszázért adni, de mindenki tudja, hogy még 300 buznyákért is van rajta elég haszon, pláne akkor, ha a kocsma berendezésére szinte semmit nem kellet költeni. A külföldieket, persze könnyű megvezetni. Nekik ez még így is olcsó, és a berendezés meg olyan kelet-európaias, szánalomra méltó az Ő szemükben. Pedig az igazi kelet-európai érzés nem a romos épületekben és berendezésekben van, hanem a pofátlan lehúzásban.

cilu:

Végre egy romkocsma, amit direkt csináltak és szép! Kellemes dzsungelhangulat csikidám nélkül. Mosdóban szappan, kéztörlő, papír, tisztaság. Az árak a jól megszokott romkocsmás színvonalon, de legalább valamit valamiért.

anyi:

Felderítjük a világ kocsmáit – ez a kocsmablog mottója. Hozzátenném, hogy nem csak a kocsmáit, mert most egy igazi dzsungelbe jutottunk, anélkül, hogy elhagynánk Budapestet. Ez a város mindig meglepett. Hihetetlen, mi minden rejtőzködik a régi épületek udvaraiban.

A Grandio hostel a város központjában található, kívülről semmi különös vagy feltűnő, átlagos budapesti ház. Ki hinné, hogy a szürke utca képe után egy teljesen más világ van benne? Valaki mondhatná, hogy megint egy tipikus romkocsma, de ahogy már említettem, ez több annál. Nem is próbáltam beleszólni asztalunknál zajló vitába, hogyan miképp hívják ezeket a fákat, bokrokat, amik körülöttünk és fölöttünk burjánzanak. Nagyon exotikusak. Némelyiknek olyan óriási levelei voltak, hogy Ádám csak nézne, mert még boxeralsónak is túl nagy lenne. A növényzetben megbújnak a színes kis asztalok. A szerelmes párok értékelik az intimitást, de a nagyobb társaságok is megtalálják számításuk, lehet találni nagyobb asztalt, vagy legalább összerakni a kisebbeket. A falakon, amelyek a zöld udvart övezik, sok a tarkabarka vidám firka, ahogy a pult külső oldalán. Ami kevésbé vidám, az árképzés. Nem olcsó hely. Viszont a mosdó egészen luxuskategória, jó a kocsmaközönség, a környezet hangulatos. Sötétedés után kigyulladnak a gömb alakú lámpák, a fák árnyékot vetnek, és minden mintha mágikussá válna. Csak ne jönne a mágikus éjszakai mulatság után az ébredés, a beletekintés az üres pénztárcába.

Árak a látogatás idején – Grandio

  • Csapolt sör (5 dl): Borsodi, 450 Ft
  • Üveges sör (3,33 dl): Coronita, 850 Ft
  • Bor (1 dl): Folyó borok, 200 Ft
  • Rövid (4 cl): Becherovka, 600 Ft
  • Üdítő (2 dl): Gépi szénsavas üdítő, … Ft
  • Meleg ital: Capuccino, 350 Ft
  • Harapnivaló: Tonhal saláta, 800 Ft

Értékelés – Grandio

4,0 pont

Felderítjük a környék kocsmáit.

vendéglátóhely érdekesség