Látogatás2017. október 17. 17:00-18:40.


Adatlap – 6:3 borozó

Vélemény – 6:3 borozó

apuska:

6:3 borozó. Hányszor? De tényleg hányszor mentem a Boráros téren el mellette? Mióta az eszemet tudom, ez ott van; mióta ott van, az eszemet nem is tudom. Történelmi súlyának megmérettetésére nagy rákészüléssel fordultunk.

Parkoló autók sora mögött cifra lakóépület, aljában visszafogott borozó, két kirakatnyi. Egyikben borozó-söröző felirat, másikban borkóstoló, szinte látom magam a sörcsap előtt, ahogy fajta- és évjárat szerint a különféle tájegységek borait hasonlítom össze nyeletenként, míg csak agyon nem üt a felismerés, hogy az vagyok, amit megiszok, egész Magyarország én vagyok. Ööö.. Nem. Ez másról szól!

A lépcsőt borító csíknyi műfű focipályának kevés, de funkciója egy asztallal, két hokedlivel teraszként is elhanyagolható. Viszont az F_SZI19580521021.jpg fájl kinyomtatása legalább jól sikerült, az ablak mögött a fekete-fehér képen HUNGARIA feliratú mezben, alatta 6 palack borral, az maga Hidegkuti!

Könyörgöm, menjünk már be! A labda mintázatú 6:3 cégér fénye alatt megcsillan 30 centi fényes korlát, két lépcsőfokhoz a segítség. A súlyos faajtó mögött csodásan karbantartott szocreál, sárga és fehér falak vegyesen, monstrum zenegép, jellegtelen padlólap, sötétbarna lambéria, keretes szerkezetű álmennyezet, félgerendákból ácsolt asztalkák és padok, masszív talponállók koporsó alakú munkalappal, faragott boros táblák, az élethosszig tartó pult fölött In Vino Veritas. Ja, és mosás után a nejlonfüggönyöket egy vendég segítségével épp akkor rakták vissza.

6:3 borozó
6:3 borozó – kép forrása: ittivott.hu

Tudtad, hogy a 6:3 borozó Hidegkutié volt? Mi sem, amíg a Fradi címer alatt a folyóbort a tégelyből akkurátusan kimérő Marika mesélni nem kezdett. Úgy mondta, hogy bevett szokás volt régen, hogy a legjobb sportolók teljesítménye után fizetségként egy-egy üzletet kaptak – gebinbe -, ahol folytathatták a civil életüket. Így a hat-három kimondottan Hidegkutinak készült, és 1973-ig maga is ott állt a pultban, míg ki nem ment Afrikába edzősködni. Akkor ő vette át tőle, eredeti állapotában vitte tovább, majd 2000 környékén, mikor eladó sorba került, megvásárolta, és ma is minden pontosan ugyanúgy van, ahogy annak előtte.

Kapcsolódó sztori, mielőtt 1991-ben Puskás Öcsi végleg Magyarországra költözött, véletlenül összetalálkoztak Los Angelesben a reptéren, és Marika ott és akkor bemutatkozott neki. Öcsi bácsi meg volt annyira jófej, hogy mikor hazatért, a 6:3-ban adta az első interjúját, erről van is egy fotó kirakva a megannyi más aranycsapatos történés közé.

Marika a 6:3-ban biztos legalább akkora legenda, mint Hidegkuti. A libazsíros kenyér, a tepertős pogácsa, a tepertőkrémes kenyér, a hamburger, a ham&eggs, mind-mind komoly előkészítést igénylő prémium termék, szóval Marikát biztosan sokan szeretik, mit mi sem bizonyít jobban, mint itt-ott néhány csokor virág.

lancser:

A Közgáztól söröskorsó hajításnyi távolságra ilyen névvel kocsmát nyitni maga a megtestesült matematikai rémálom, ha a Lónyai utca egy másik itatójából szabadult egyetemisták kötözködnének, miután leegyszerűsítették magukat. Na, de azt azért talán még a legutolsó övtáskás bölcsész is tudja, hogy miért nem 8:4 vagy 4:2 ez az arány. De ha véletlenül a galaxis egy másik pontján nőtt volna fel az utcát ismerve olcsó piára számító nebuló, a kultikus hely azért kínál némi bizonyítást, ha már itt ilyen szorzás-osztás tartalmú tantárgyról is megemlékeztünk. És ha még mindig a számoknál tartunk: azért annyira nincs jóárasítva a szesz, az Aranyásó korsója majd ötszáz, igyál fröccsöt, bástya! Azt adják 6:3-ba is, mint az Aranycsapat, és fizethetsz érte aranyszínű bankkártyával.

Az Arany Szó Így Nagybetűvel Tehát Nem Jár Egyedül. Először is a vécé felé menet, meg hát úgy az egész helyen domináló évtizedes lepusztultságban is pazar lambériát teleszórták régi képekkel, újságcikkekkel, hogy a művelődés egy magasabb szintjére léphessen az egyszeri poharazó. Puskás Öcsi az egyiken éppen a 6:3 pultját támasztja, vele szemben a tévén pedig meg lehet tekinteni mind a 6:3 gólt. De ha éppen netezni támadna kedved, az előző évszázad futballmérkőzésének dátuma is hozzátesz az életedhez – wifi jelszó formájában. A tepertős pogácsa meg egyszerűen fasza, de ezt is nyilván leírják a többiek.

végh hanta:

Hát óra három percre érek oda – stílusosan, bár megbeszélve talán ötre volt. A többiek már egy asztal körül, előttük sör, bor, a tévében a londoni, mert betették, ha már ez a hely neve és brandje is egyben.

Miközben Szepesi közvetít, azon gondolkodom, biztos van valami kötődés, mármint a hely neve és a meccs között, lehet, téma is volt a korán érkezőkkel, ám azt lekéstem, kérdezni meg nem merek. Legjobb tudomásom szerint egyébként semmi.

Felcsútnak se Puskáshoz, de itt nem is ez a lényeg, hanem a hangulat. A Bakáts tér mellett (Játszd újra, Tuti!) egy valódi kocsmának nevezhető kocsma (tehát nem egy meccsnéző hely!) viseli a 6:3 nevét parádés helyben sütött pogácsával, csapolt Ászokkal, talponállóval, vagyis mindennel, ami feltétlen szükséges, így ahogy a 6:3 „a mérkőzés”, úgy a 6:3 is „a kocsma”. Pont annyi és olyan, amilyennek lennie kell. Ha pedig erről, a semmiképp sem utolsó szempont oldaláról közelítjük meg a témát, akkor a halvány felülárazottsága is megbocsátható, mert kapunk érte cserébe valamit: egy valódi kocsma közel valódi hangulatát.

Káromkodni viszont ne tessék, mert különben dobni kell a malacperselynek álcázott becsületkasszába.

kopa:

Átlagos focirajongó vagyok. Kimaradtam a magyar foci hőskorából. De ennek a helynek a szelleme megfog. A múltkori Izsáki borozónál is tetszett a konzervált hangulat, de itt teljesen más kategóriáról van szó. A könyöklők, az asztali borostégelyek, a fa asztalok itt is megvannak, viszont a tulajdonos igazi kocsmáros, akinek a hely nem csak egy átlagos munkahely, hanem az élete. Ráadásul ő készíti az isteni tepertős pogácsáját, a zsíros kenyeret. A hely történetét a legkisebb sarokig ismeri, Hidegkúti után méltó tulaja a helynek.

A beszélgetés közepén megkérdezte, betegye-e a meccset? Gondoltam nyugodtan, biztos valami ligameccs lesz a tévében, amiért a helyiek ide járnak. De nem ezt történt. Betette A meccset! És mi akkurátusan végignéztük az 1953-as angol-magyar mérkőzést olyan átérzéssel, mintha épp élőben adnák.

Árak a látogatás idején – 6:3 borozó

  • Csapolt sör (5 dl): Arany Ászok, 450 Ft
  • Üveges sör (5 dl): Dreher Bak, 520 Ft
  • Bor (1 dl): Etyeki bor, 150 Ft
  • Rövid (4 cl): Unicum, 550 Ft
  • Üdítő (5 dl): Szénsavas üdítők, 350 Ft
  • Meleg ital: –
  • Harapnivaló: Libazsíros kenyér, 200 Ft

Értékelés – 6:3 borozó

4,0 pont

Felderítjük a környék kocsmáit.

vendéglátóhely érdekesség