Látogatás: 2018. március 9. 17:00-19:30
Adatlap – Red Ruin
- Telefon: +36 1 612 3502
- Cím: 1056 Budapest, Irányi utca 25.
- Facebook: https://www.facebook.com/RedRuin/
- Instagram: https://www.instagram.com/red_ruin/
- Web: –
- E-mail: –
Vélemény – Red Ruin
apuska:
Red Ruin, úgy is mint Vörös Rom, csak hogy röptében kapjuk el az életérzést egy szabad fordítással. Cirka 4 éve. Bár már vagy 40 éve vendéglátóhely, és ezt a sokat látott helyi lakosok mondták vissza a pultosnak, de azt meg már én, hogy a Panic Pub volt a közvetlen elődje, ám hogy ne legyen annyira egyértelmű, a bejárati ajtó fölött a Hörpintők is ki volt írva.
Mikor utoljára hivatalból erre jártam, akkor a szomszédos Rizsa Dvá volt a célpont. Paks II árnyékában ez épp csak azért fontos, hogy ráirányítsam a figyelmet, Rogán Antal egykori felségkerületén régről datálható az erős orosz befolyás, vagyis a Red Ruin egyenes ágon bimbódzó következmény, az itt megszületett legvidámabb barakk koncepció bárhol máshol melankóliába veszne, és Putyin is ritkábban járna Magyarországra.
A fő kérdés, ahogy anno a Marxim esetében is, ez most vicc vagy komoly? Paródiáról van-e szó, vagy a sarló és kalapács égisze alatt kísért a nosztalgikus életérzés, miszerint régen minden jobb volt? Olvasó elvtársnak jelentem, megkaptam a választ.
Punkok dohányoztak a kocsma előtt. Vagyis a hagyományaiból fakadóan baloldali ifjúság vonzódik a posztkommunista koncepcióhoz, annak ellenére is, hogy a járdára nyaranta kitelepülő padokon és a színes lampionok alá felskiccelt szögesdróton túl Lenin, Sztálin, Fidel Castro, Mao Ce-tung és Karl Marx papírcsákóban vállvetve tolja a legnagyobb szovjet partihimnuszt.
Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös. Élek a gyanúperrel, hogy a vissza-visszatérő ötágú csillag motívum sem a kis Jézus eljövetelét hirdeti, és mert a külföldi turisták körében is népszerű fotótéma a Red Ruin, ezúttal rám sem vetett kérdő pillantásokat senki.
Na, de vegyük sorra, mit láttam a vöröslámpás negyedben földszinttől a pincéig. Mennyiségi italakciók amerre a szem ellát. Mi hangzik jobban shot koktél fronton? 10 db csernobili atomerőmű, 10 db kurvák vére, vagy 10 db red army? Persze nyakon öntve egy Molotovval, hadd szóljon! Soproni, Soproni IPA, világos és barna Krusovice csapon, kézműves sörök széles választéka palackban (Fóti, Békésszentandrási, Bigfoot, Balkezes, Ugar, Horizont, First, HopTop, Mad Scientist, Yeast Side, Gólem, Rothbeer), jófajta párlatok a tükrös polcon, többek közt a 10 éves Laphroaig whisky, miből 4 cent 1390 magyar forintért egyenesen jutalom.
Egyébként meg szól a metál, szól a rock, és jó eséllyel még kajálni is lehet, vagy legalább lehetett anno. Mert étkező embert nem láttam, viszont nyoma van egy régi étlapnak a neten, és eszerint vicces fantázianevet kapott itt minden, vagyis most ér felhorkanni! Van ezen Kulák tál, Trockij tál, Kisdobos tál, Bolshevik Börger tál, Hotdogoszkoje Gigaszkoje, Csináld-Magad kenegetős, pizzákból meg Usánka, A Mester és Margherita Elvtárs, Szalimiszkoje, Olga Elvtársnő, Son-Go-Kulák, In Memorian Dezső, Ananasztázia, Szibériai Álom, Bátor Úttörő, Magyar Munkás, A Cenzor, Vörös Október, Szabad Sajtós, Proletár Álom – ó, hogy a rosseb egye meg!
A legfontosabb figyelmeztetés: “The Big Brother is watching you”. Lenin ujjal mutat rád, és azt mormogja: “I want you to get drunk!”. “Tipping is not a city in China”, szól a fáma a pultra állított kolduskorsón, miközben egy plakát a háttérben azt hirdeti: “Join the Communist Party”, “This way to liberty”, “Try not to escape!”, és a wifi jelszó: “comissar”.
Szpasziba – egy év kötelező orosz nyelvlecke után ezt mondom megint én, csak mert a gyerekszobámban volt pedálos Moszkvics, és a fogadótermet jellemző basic englishen túl a hangsúly ismét visszanehezedik a magyarra. Eszerint Lenin apánk újraértelmezve Lenin a punk, elevenedik fel az ősrégi szóvicc, és hogy hogy nem, Lenin kakastaréj frizurás portréja ad a remekbe szabott poénnak plusz nyomatékot.
“Fegyverbe! Fegyverbe!” – érkezik máshonnan a biztatás. A szocializmus öt törvénye egy könnyed hangvételű felsorolás, az asztalok egyikén található egy elegáns filmtörténeti utalás az 1979-es Sztalkerre, másikán egy Molotov koktél tartalmú Tankcsapda idézet, míg Majakovszkij halálával kapcsolatos poén, hmm, az orosz rulett 12 random 550 forintos shotjához hasonlóan: 1. Vörös terror, 2. Amuri partizán, 3. Szibéria hívása, 4. Taktikai atomcsapás, 5. Lenin a punk, 6. Sztálingrádi mókamester, 7. T-34, 8. Raszputyin szelleme, 9. Aurora cirkáló, 10. Világforradalom, 11. Proletár öntudat, 12. Az ügynök halála – rosszul sül el.
Hogy pálinkával a kézben tényleg megtanulható a magyar nyelv 2 perc alatt, a hirdetmény ellenére sem tuti! Hogy a ráccsal leválasztható pincerész nem egy kínzókamrával felvértezett börtön, arról sikerült megbizonyosodnom, ámulatba ejtők a lépcsőt szegélyező plakátok, csodálatra méltó odalenn a krumplis zsákból készített álcaháló, de a legnagyobb geg, minden gyurcsányi elkúrás, Coca Cola újraértelmezés, és füstfelhőket okádó gyártelep dizájn mellett, a piros lapot felmutató futballbíró Sztálin.
“A fusizó akadályozza a termelést”, de a kanapéra visszahúzódó szerelmesek se pörgetik a boltot. Sebaj, cukik, elférnek, a padlószint alatt óriási a Moszkva tér. Sőt. Nagyon úgy tűnt, elfér itt igazából bárki, és mindamellett, hogy van mit nézni, jókat lehet inni, belvárosi léptékkel egészen jó árért, egy svunggal verve kenterbe ezzel az V. kerület elitista helyeit. Na zdorovje!
brékó
Sokat nem időztem, de ennyiből is látszik, hogy egy kellemes, beülős, beszélgetős pub, ahol az italválaszték is rendben. Volt csapolt Soproni IPA, a Panyolai pálesznek sincs nagyon konkurenciája, és elég sokféle van belőle, amiből lehet választani.
Imádom ezt a fajta jatt+paypass fizetési módot, és értékeltem, hogy felajánlották, hogy ők ajánlanak sört. A hely 100% szovjet aurája nekem tetszett, de igazán rájátszhatnának még pl. balkáni zenével vagy cirill betűs itallappal. Árban oké, különösen az V. kerület miatt.
Én még visszamentem este, mert sikerült kirántanom a táskámból a kulcsom. Ott volt a pultosnál.
levi
Munka után kissé fáradtan andalogtam az utcában, és pont mikor megnéztem volna a mapsot, hogy ugyan hol van már, megláttam a red ruin vörösen villogó névtábláját – akkor még mit sem sejtve a mögöttes tartalomról.
Belépve, elsőre kissé klausztrofób érzés fogott el és konstatáltam, hogy a pultot támasztó urak egyike sem tartozik a társasághoz, és már épp kifordulni akartam, hogy biztos jó helyen vagyok-e, aztán láttam meg, hogy a hely folytatódik. A szobába belépve már leesett, hogy miért red ruin a hely neve.
Mondjuk a vörös lámpa és falfesték ellenére sem járt át a kommunista életérzés. Legalább a pultos srácnak lehetett volna orosz akcentusa. Az ablakhoz ülve pár sör után szerintem remek beszédtémát nyújt a szemközti borbélyszalon, ahol ugyanazt a fazont vágják mindenkinek 1 órán át.
Monkey Temple-t kértem, mert szimpatikus volt a matricája. Kérdeztem a pultost, hogy ez mégis milyen, ő se tudta, de megnézte és utána még tippet is adott, hogy kell rendesen kitölteni pohárba. Számomra nagy plusz, hogy lehetett kártyával fizetni.
kata
Összességében nekem tetszett, vissza fogok még térni, mert szuper az elhelyezkedése. Ami plusz volt, az a pultnál lévő nyúl a Donnie Darkoból, és az üvöltő rockzene!
A csapolt sörök némiképp túlárazottak, és negatív, hogy bár széles a palackos sörkínálat, kevés köztük a 0.5-ös.
A kiszolgálás sajnos nagyon ráérős és esetleges. Ha épp volt kedve és ideje a srácnak, vágott citromot az Edelweiss-ba, amúgy meg nem. Mindeközben egy lány csak mosogatott és asztalt szedett, bármennyien is álltunk sorban a pultnál. Kicsit több rugalmassággal optimalizálhatnák a munkaerőt.
De az biztos, sajátos hangulat lengi be, szóval gyerünk a Red Ruin Pubba még vissza.
Árak a látogatás idején – Red Ruin
- Csapolt sör (5 dl): Soproni, 450 Ft
- Üveges sör (5 dl): Kanizsai, Edelweiss, 790 Ft
- Bor (1 dl): Varga borok, 150 Ft
- Rövid (4 cl): Unicum, 650 Ft
- Üdítő (2 dl): Rostos üdítők, 300 Ft
- Meleg ital: Capuccino, 450 Ft
- Harapnivaló: –
Értékelés – Red Ruin
Felderítjük a környék kocsmáit.