Látogatás2017. szeptember 26. 19:45-20:30


Adatlap – Mészöly söröző

Vélemény – Mészöly söröző

kocsmaturista:

Magas léc egy kocsmárosnak önmagával szemben ezen a környéken Mészöly néven üzemeltetni egy sörözőt, ami nem AZ a Mészöly. A 11. kerületnek ezen része még mindig a legendás Mészöly borozótól hangos. Nehéz úgy kérdőre fogni egy nagy emlékezetű kocsmaarcot a Bartóknak ezen a felén, hogy a párás nosztalgia ne lapozná az emlékeket a M-É-S-Z-Ö-L-Y-I-G. Éppen ezért jelen kor jelen Mészölyében is inkább szólt minden a múltról, mint a jelenről, kifogván két emlékeiken finoman civakodó ívócimborát. Még a pultos Évával is szembeszálltak, akinek pedig dokumentumai is vannak a pultban a letűnt Mészölyről. Több kérdésben nem lett konszenzus, de a boldogság és a béke megmaradt.

Mészöly borozó
Mészöly borozó egykor a Bartók Béla úton – kép forrása: Újbuda Anno Retro XI Facebook csoport

Nem ennek az egyetlen múltnak a bélyegét cipeli magán a mai Mészöly Söröző, hanem otthonát adó üzlethelyiség előző rendeltetését is. 2012 és 2013 között kubai tematikájú bár volt, és a matricázott, ragasztott, kent, festett, felfújt díszlet egy része még mindig olyan, mintha ugyanaz ‘CubaR’ lenne. Ez az örökség osztja meg a fal-, bárpult- és egyéb felületeket a XI. kerület így-úgy kapcsolódó OLYAN alakjainak áldozott négyzetdeciméterekkel, mint Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Cseh Tamás… mindez hígítva bajor mennyecskével, Dél-budai Vendéglátóipari vállalattal, sőt Kőbányai Világossal és Kinizsi Sörrel. Létrehoztak ezzel egy olyan véletlenszerű vizuális vegyületet, amit szánt szándékkal kiművelt díszlettervező még az örök kocsmamezők végtelen lehetőségterepén sem valószínű, hogy valaha így kombinálna.

apuska:

A mosoly és a kedves szó,
Nálunk nem kerül semmibe,
hát így várunk mi Mindenkit
szeretettel a Mészölybe.

A kortárs költők felsírnak! Erősebb költői képre, eredetibb rímpárra ebben az emberöltőben már esélyük sincs. És itt még nincsen vége, mert a Mészöly söröző méltatlanul elhanyagolt Facebook oldalán tovább is tart a bemutatkozás, melyben az ígéret része a jókedv, móka és sok kacagás, széles italválaszték, köztük RÖVIDebb lélegzetvételű italok – már ha értitek, mire gondolt a költő – és ezen a ponton összekacsintunk.

Persze kár lenne gúnyolódni olyasmin, amit merő jószándékból követtek el, bőven elég nekik a hányatott sors, miszerint a két boltívnyi szélességgel alig észrevehetőek. Mert hogy van az, hogy bő 3 év alatt soha még csak ki se szúrtam a létezésüket, se a villamosról, se gyalog, miközben a kocsmákra hiperérzékeny vagyok?

A zavaros üzenettel bíró enteriőrre a magyarázatot fentebb olvashattátok, ezt dobta a megörökölt kubai bárhangulat és 1996 előtt az egyetemisták és Cseh Tamás körében is rendkívül népszerű Mészöly adta nosztalgia, amit az utód Nevada Pubként bejártunk, és azóta volt már Osztrák sörház, és most épp… fene se tudja.

No de vissza a megalkuvást tűrő jelenre, a Mészöly él és élni fog, és ha a szomszédos Fapados sörözővel nem is veszi fel az árversenyt, hasonló kvalitású terasza szép időben felettébb csábító, és a beígért barátságos fogadtatás sem kamu, Éva a pultban rutinos vendéglátós, többek közt dolgozott az Italcsarnokban és a Regében. A mai kor kihívásainak megfelelően már ő is iPhone-ról keveri a zenét, néhány jó szó, és a kívánságkosárba te is dobálhatsz, vagy ha drukkolnál inkább valakikért, hajrá, gazdag a sportcsatorna kínálat.

Végezetül engedtessék meg, hogy nagyívű konklúzió helyett az egyik törzsvendég szavaival intsek búcsút a szivarfüstmentes magyar Havannát kínáló életérzésnek:

– Kérhetek egy Unicumot? Csak úri passzióból!

Árak a látogatás idején – Mészöly söröző

  • Csapolt sör (5 dl): Arany Ászok, 370 Ft
  • Üveges sör (5 dl): Pilsner Urquell, 550 Ft
  • Bor (1 dl): Olaszrizling, 120 Ft
  • Rövid (5 cl): Unicum, 500 Ft
  • Üdítő (2 dl): Rostos gyümölcslé, 220 Ft
  • Meleg ital: Capuccino, 290 Ft
  • Harapnivaló: Chips, 300 Ft

Értékelés – Mészöly söröző

3,5 pont

Felderítjük a környék kocsmáit.

vendéglátóhely érdekesség