Az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisa megannyi kincset rejt, benne 200 év nyomtatott sajtótermékei. Ez is egy. A Kocsmablog profilba illő tartalmak közül. Mert megérdemli. Változatlan szövegezéssel, képekkel illusztrálva. Dicsőség a szerzőnek, az újságnak, és a digitalizációnak, ami mindezt elérhetővé teszi.
Az Est tudósítójától: Holnap bezárják a Tabánban a 400 éves Mélypincét
Az Est
1933. október 1.
Ez aztán az igazi »leépítés«, ami most a tabáni kis uccákban történik. Vannak uccák, amelyeket egészen kilakoltattak már, vannak házak, amelyekből már csak néhány tégla áll. Elbúcsúzhatunk a tabáni kocsmáktól is. Hétfőn reggel megszűnik a »Mélypince«, hagy a város másik oldalán kezdje meg második életét. Nemsokára követi a Mélypincét a többi.
A kivégzés előtt álló tabáni kocsmáknál búcsúlátogatást tettünk. Krausz Poldi bácsihoz, a »Mélypince« híres gazdájához mentünk először. Poldi bácsi szomorú. Azt mondja fél Pesttől, egészen mán világ van odaát. Egy erzsébetvárosi vendéglőt vett át, de az persze nem lesz már — »Mélypince«.
— A »Mélypince« megszűnik a Tabánnal együtt.
Bródy Sándor, Krúdy Gyula tanyája
Kár érte. Érdekes furcsa hely volt írók, újságírók, színészek kocsmája. Egy időben sok politikus is járt a »Mélypince« keskeny udvarába. A legkitartóbb vendégek közé tartozott Bródy Sándor. A közelben lakott, a Rudasfürdö egyik fehérre meszelt szobájában; éjszaka, mielőtt hazament, mindig betért a »Mélypincé«-be. Élete dolgait Poldi bácsival szerette megbeszélni. Szalonnát evett, könnyű bort ivott hozzá. Utolsó estéjét is a »Mélypincé«-ben töltötte, mielőtt nagybetegen bevitték a szanatóriumba.
Krúdy Gyula volt a »Mélypince« másik nagy törzsvendége. Krúdy mulatozásainak végén mindig a »Mélypincé«-ben kötött ki. Előfordult hogy elálmosodott a magányos iddogálásban, akkor Poldi bácsi meghívta egy kis alvásra is. A fehérhajú kocsmáros saját ágyát vetette meg az írónak.
Nagy vendégkönyvben őrzi Poldi bácsi vendégei aláírását. Szép Ernő verset írt a könyvbe:
A derék Krausz Poldi,
Olyan magyar, mint Toldi.
Jocó cigány emléke
Festők rajzoltak a könyvbe, muzsikusok néhány sornyi kótát írtak bele. A vastag emlékkönyvben betű, rajz és kótafejek dicsérik a »Mélypincé«-t. Sok szó esik ezeken a napokon egy öreg cigányról, Jocórót, aki híres alakja volt régebben a Tabánnak. A »Mélypincé«-ben játszott évtizedeken át. Az volt a nevezetessége, hogy szívesebben muzsikált ingyen íróknak, mint pénzért másoknak. Amikor meghalt, kötetnyi cikk, nekrológ jelent meg róla. Emlékét azzal őrizte meg a »Mélypince«, hogy azóta is csak egy szál cigány játszhatott ott.
Külföldi lapokat mutat Poldi bácsi. Képek, cikkek a »Mélypincé«-ről. A városnál is bemutatta ezeket. Hivatkozott arra, hogy a »Mélypince« idegenforgalmi szempontból is fontos, amellett épülete műemlék, hiszen 1519-ből származik. Hiába, nem nyilvánították műemléknek, a többszázéves házat a többi tabáni házzal együtt halálra ítélték. Hétfőn kirámolják az asztalokat, székeket s mire a stráfkocsik elindulnak a hídon át Pest felé, már dolgozni fognak a csákányok.
A „Kakuk“ előkelő vendégei
Nemsokára költözik a »Kakuk« is. Híres, magyar szobája, amelynek mestergerendáján sárga kukoricacsövek függnek, kissé távolabbra kerül. Itt nem bánatos senki. Talán azért, mert csak hat esztendő óta állt fenn itt a »Kakuk«. Igaz, hogy a hat esztendő alatt kevés olyan előkelő külföldi járt Budapesten, aki meg ne fordult volna a »Kakuk«-ban. A vendégkönyvben megtalálni Gusztáv Adolf svéd királyi herceg, Sauerwein híres francia újságíró, Olga Csehova és Harold Lloyd filmnagyságok aláírását. Most is gyakran állnak meg az idegenforgalmi autókárok, hozzák az idegeneket, hogy a »Kakuk«-ban megismerjék az igazi magyar kocsma tipusát.
Avar Mihály keresztuccai híres vendéglője is költözik nemsokára. Kicsit feljebb megy a Csend uccába. Az étlapokon már külön rózsaszínű, cédula figyelmezteti a vendégeket, hogy hurcolkodás lesz.
Ép itt van a budai kucséber. Hát vele mi lesz! A kucséberek nem szeretnek átjönni a hídon.
— Nem is megyünk Pestre, — mondja. — Marad még Budán elég kocsma, majd azokba járunk.
(Egyébként azonnal panaszkodni kezd arról, hogy nagyon megromlott az iparuk. Az emberek nem játszanak ma már a kucsébernél, »Nincs is új kucséber. Mi vagyunk még a régiek, ki bolond erre a pályára jönni?«)
Búcsúzik a sramli is
Bagyikné híres kocsmája megszűnt már itt. Bagyikné elköltözött. Másutt főzi a jó halpaprikást. Albecker a Kereszt téren még nyitva van, de csak napok, vagy hetek kérdése, mikor szalad le a redőny az Albecker-vendéglő ajtaja előtt. Van valaki aki nem ismeri a sramli-zenekart, amely az Albeckemél játszik? A sramli is búcsúzik a Tabántól, télen már más helyiségben éneklik német, magyar vidám strófáikat.
Kenyerét veszti a Kereszt téri Albecker-vendéglő megszűnésével a lekísérő ember. Ősszel, télen, koratavasszal lámpával állt a lekísérő a kocsma ajtaja előtt, várta a távozó vendégeket. Azokat, akik gyalog akartak lemenni, a rosszul világított zegzugos uccák között, a lekísérő kísérte le. Örá többé nem lesz szükség, a Tabánt rendezni fogják, mindenütt ívlámpák világítanak majd, nem fog senki megbotlani a hepehupás tabáni járdán.
Felderítjük a környék kocsmáit.
