Szerző: Arcanum Digitális Tudománytár

Mire gondol a bennszülött pesti ember az első pillanatban, amikor ezt a szót hallja: pince? A szénpor jut eszébe, meg a fűrészelt fa, de a bor nem.

A pesti embernek nincs pénze, tehát tönkremegy a kávéház, megbukik a vendéglő, csődöt mond az étterem, fizetésképtelen lesz a söröző és ezzel kapcsolatban fizetésképtelen lesz mindenki, akinek kapcsolata van a tönkrement vállalattal.

A finom pesti ember számára nincsen ideálisabb nyári vacsorázó-hely, mint egy szerény kis budai kocsma, ahol jól főznek.

Miért mennek az emberek szívesen a kocsmába, és miért kell őket a művelődési műsorra mozgósítani? Vigyük a kocsmát a művelődési otthonba, vagy ez utóbbit a kocsmába?

Mostanában riasztó hírek bukkannak fel a lapokban Óbuda sorsáról. Városrendezés!… Útépítés!… Szabályozás!… A zord szavak mögött fájdalmas dolgok rejtőznek. Mi lesz veletek, drága óbudai kocsmák?

Miként Bécs nevezetes külvárosaiban, Grinzingben és Nussdorfban, úgy alakult ki a bortermelő Budán a Tabánban, a Krisztinában, a Vízivárosban, az Országúton, Újlakon és Óbudán a kocsmák hatalmas hálózata.

Hiteles figurák az asztalok mellett ülők mind. Derék pesti polgárok, akik néhány jó falatra, egy-egy korsó sörre délutánonként, esténként be-betértek ide, míg végül törzsvendégekké váltak.

Vannak uccák, amelyeket egészen kilakoltattak már, vannak házak, amelyekből már csak néhány tégla áll. Elbúcsúzhatunk a tabáni kocsmáktól is.